"Árpád vére hullott rája. - Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek!" (Pósa Lajos)"
Hírlevél
Írások
Anonymus
Egyéb
Gönczi Tamás
Kardos Géza
Kézai Simon
Legendák
Miklósvölgyi János
Molnár V. József
Nyers Csaba
Paksi Zoltán
Pap Gábor
Práczki István
Révay Péter
Sárosi Zoltán
Szántai Lajos
Végvári József
következő rendezvényünk
TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: Végkifejlet előtt - végveszélyben (2. rész)
Időpont: 2014. november 28. 18:00
Helyszín: Két Hollós könyvesbolt 1081 Kenyérmező u. 3/a.
Újsagcikk
Asztrológia a szent tudomány
Történeti áttekintés 2. rész PAKSI ZOLTÁN írása A ma ismert híres középkori asztrológusok (Ptolemaeus, Morin, stb) műveiben a csillagos ég már nem jelenik meg. A fény és a szeretet isteni üzenetét kártevő planéták és ártó aspektusok váltották fel. Egy példával szeretném illusztrálni az asztrológia „elsötétítését”. A Teremtés hét napja a hét ősbolygó alapüzenetét (is) hordozza. (Később ezeket részletesen is tárgyaljuk) Az első nap – „Legyen világosság” – a Nap princípiumi bölcsességét hordozza, míg a hetedik a Szaturnuszét. Mi is történt a hetedik napon? „És elvégezteték az ég és a föld és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.”(Szent Biblia, Károli Gáspár fordítása) Az Isten a hatodik napon a saját képére és hasonlatosságára teremti az Embert. A Teremtő tehát teremtőket teremt. Minden ember minden pillanatban teremt. Ha nem kint, hát bent, a gondolatok, a lélek és a fantázia misztikus világaiban. Akár tudja, akár nem, nem tud nem teremteni. Az emberi teremtések pedig karmát hoz(hat)nak létre. A „hetedik nap” a karmából való kilépés lehetőségét hordozza. Amennyiben az alkotások, a teremtések már a fényt hordozzák, „megszűnik munkájától” az EMBER! Ez a megszentelődés! A Szaturnusz alapvető lényege tehát a megszentelődés lehetősége. A karma küszöbén átlépni… Túljutni a materiális világ korlátjain. Nos, a fény bölcsességét képviselő Szaturnusz a középkor hajnalától az „infortuna major”, (nagy szerencsétlenség) címet viseli! A megszentelés bolygójából a sors csapásainak jelképét faragták!!! Azóta az asztrológusok (nagy tisztelet a kivételnek!) félelemmel tekintenek akár a radix, akár a tranzit Szaturnuszra, és ezt a „nagy szerencsétlenséget”, mint hírt adják tovább embertársaiknak. Az ilyen példáknak sajnos se szeri, se száma, de térjünk vissza a középkorba. A csillagok, csillagképek hiányát bizony jócskán megérezte az asztrológia. Az elsődlegesen használt (equatoriális és ekliptikai) 26 csillagképből 12 egyenlő ívhosszúságú, de már kiterjedés nélküli (!!!) zodiákusi jegyet alkottak, és a bolygókat ezekbe vetítve vizsgálták, figyelmen kívül hagyva azok valóságos égi helyzetét. Ez körülbelül olyan, mintha azt mondanák, hogy minden település egyenlő nagyságú, és egyenlő távolságra is vannak egymástól. Magára vessen az utazó, aki ezek alapján nem jut el céljához… Minden jegy 30 ívfok hosszúságú. De mi a különbség adott jegy 5. és 23. foka között? Egyértelmű válasz erre az alapvető kérdésre nincs a mai asztrológiában. Aztán megalkottak egy tízes, dekanátusi felosztást, de ez sem hozott kielégítő megoldást, mint ahogy a látens fényszögek figyelembe vétele sem. Pedig milyen egyszerű a megoldás! A vizsgált bolygó földről nézett helyzete mindent megmutat! Például a Bika csillagkép „testénél” látható a planéta? Netán már a Fiastyúk közelében tartózkodik, vagy a Bika feje felett, esetleg alatta? Avagy a „klasszikus” helyzetben, a szarvai között vonul a Tejút felé? Az égi jelek egyértelműen megmutatják a választ, és az ősi asztrológia ezt még tudta. Az egyre inkább materializálódó középkor hatása érzékelhető az asztrológia „fejlődésében” is. Megszületnek a konkrét életterületeket jelölő házak. A tizenkét jegy analógiájára tizenkettő, bár először négy, majd nyolc területet alkottak. A házakkal együtt aztán különböző házszámítási módszerekkel is gazdagították a kor jelesnek nevezett asztrológusai immár egyre kevéssé szent tudományunkat. Az „asztro”, vagyis ténylegesen a csillag már rég nem számít az „asztro-lógiában”… Különböző jóslási, „prognosztikai” technikákat dolgoztak ki, és bizony a jövendőmondás szintjére süllyedt az a tudomány mely az idő látszata fölé hivatott emelni az EMBERT, és a jelen inkarnáció kozmikus kapcsolódásait tudta érzékeltetni, tudatni a kereső lélekkel. Ez olyan, (bocsánat az újabb hasonlatért) mint amikor a zongorát könyvespolcként használják, és az, az igazán nagy művész, aki még virágokat is el tud rajta helyezni. Tény és való hogy a születési képletből lehet „jósolni, de nem ezért van! Persze a jóslás jobb üzlet… Igen hamar kettészakadt a csillagtudás. Az asztronómia, vagyis a csillagászat már teljesen elveti a spiritualitást, és csak az égitestek fizikai, mérhető, kiszámítható adottságaival foglalkozik. Az asztrológiának a bolygók és csillagok lelki üzenete maradt. Mi volt régen? A csillagbölcseletet tanulók révüléses, meditációs lélekutazásokat is téve személyesen élték, tapasztalták meg a planéták és a csillagok „fény-ízét”. Nem hinni kellett, hanem tudni. Tudták az Uránuszt, a Neptunuszt és a Plútót is, hiszen jártak már ott. A középkorra már csak a szabad szemmel látható „hét bolygót” ismerték. A sors humorérzékét dicséri, hogy a csillagászok „adták vissza” megvetett, kitagadott „kollégáiknak” e három bolygót. Az újkorra az asztrológia már teljesen háttérbe szorult, de életben maradt! A XX. században némi fordulat történt. Felerősödött a - világháborúk hatására - a misztikumok, így az asztrológia iránti érdeklődés. A század második felében már sokan nem fogadták el a negatív kódokat, mint ártó planéta, diszharmonikus fényszög, stb., ezért próbáltak finomítani a „tananyagon”. Ehhez a pszichológiát hívták segítségül. A XIX. – XX. századra már emberek tömegei szakadtak ki a természetből, és zsúfolódtak össze városokba. Ennek egyik következményeként megbetegedhet a lélek. Ekkor, s erre született a pszichológia. Az emberek már nem ismerték a csillagok járását, a felhők színének az üzenetét, a madarak röpképének a jelzéseit, a patakcsobogás muzsikáját, a föld illatát… Tudták viszont a hivatalok nyitva tartásának a rendjét, a boltok fellelhetőségét, az árak alakulását, melyek soha nem voltak szinkronban a bérekével, fontossá vált a divat és persze a birtoklás igénye is jócskán felerősödött. Brutális volt az elszakadás a természettől. Az ember lelke fájt és félt. De sebaj, itt a gyógyír a pszichológia. Az új lélektudomány ismereteit kezdte el felhasználni az asztrológusok egy jelentős csoportja. A képletből kiolvasott gondokat orvosolják a terápiás technikák, önismereti és egyéb tréningek, a hipnózis, a tudat és a lélek átkódolása, melyek sok esetben valós segítséget nyújtanak, sokszor viszont maga a terapeuta sem tudja, hogy amit csinál, az már fekete mágia. Számtalan asztrológiai kurzuson, előadáson a világban, asztrológiáról már alig, de pszichológiai okfejtésről, bőven hallani. Az ember legősibb, Istentől kapott tudományát kiegészítheti-e az egyik legfiatalabb, emberek által alkotott tudomány, mely rövid idő leforgása alatt önmaga pár éves felismeréseit is megcáfolja? Egyáltalán, kell az asztrológiát bármivel is kiegészíteni? Igen. Méghozzá egykori önmagával! Lássuk meg újra a csillagokat! Égi utak kereszteződéseiben a csillagok külső – belső fénye vezéreljen újra, ahogyan Hunort és Magyart a Tejút kereszteződésénél a fénylő csillagszarvas! A harmadik évezredre a csillagok ősi üzenetét újra megkaptuk. A „7000 éves asztrológiában” a 12 jel csak 2500 éves. A csillagok, csillagzatok, égi utak viszont időtlen idők bölcsességét hordozzák! Csak a szívünket kell kinyitnunk az ég felé… „köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok.” (József Attila)