FŐOLDAL
ÚJSÁG ARCHÍVUM
KÖNYVESBOLT
RENDEZVÉNYEK
RENDEZVÉNYEK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
KIRÁNDULÁSOK
REJTEKHELY
KÉPEK
KAPCSOLATOK
LETÖLTÉSEK
FÓRUM
MEGRENDELÉS
VENDÉGKÖNYV


Tudó Emberek Iskolája Klub: vezeti TÓTH TIBOR

időpont: 2017-09-04 18:00

helyszín:
Két Hollós Könyvesbolt (1081. Bp., Kenyérmező u. 3/a)




Anonymus
Egyéb
Gönczi Tamás
Kézai Simon
Legendák
Molnár V. József
Nyers Csaba
Paksi Zoltán
Pap Gábor
Práczki István
Révay Péter
Sárosi Zoltán
Szántai Lajos
Végvári József

REALSYS

Enveco Free Stat

InterStat.hu
felhasználónév:    jelszó:           
VI.. évfolyam / 2. szám

A Kékszakállú herceg vára, avagy a Kozmosz és a halandóság ajtói 1. rész

Balázs Béla és Bartók Béla összhangjai:

SZABÓ ANTÓNIA írása:
Látomás, melyet a zene kezdete idéz meg: föld-nehéz, puha borulat terül szét egy mozdulatlan, jeltelen tájon. Ilyen eső után a felázott, végeláthatatlan Alföld, ahol az ólmos, szürke, egytömegű ég-felleg a földig ér. Szakállas felhők - szokták mondani. Megidéződő színek: nehéz, kékesszürke árnyalatok, alant nedves sötétbarna, mélyzöldekkel. Párával terhes, tompa, derengő visszfények, csak belsejében gomolygó borulat. Mintegy ősállapot, mintegy nehéz álomlét, kezdet és vég egyszerre, Alfa és Omega egyszerre. A bús kezdet még csak most indul, de már a búcsú gyásza tölti meg a lelket.

Megidéződő szavak: Bú, BúS, BúCsú, BúJDoS(ó), BúG. A zene kezdő tétele rámutat, hogy a "köztes-lét" állapotból félreérthetetlenül az alászállás útjára lépünk, a káprázat-szülte nehéz pára rátelepedik a mellkasra, a föld eleme pedig, aláhúz. Ég és föld összeér - elfed, rejteket ad. A rejtőzés, vagyis az elbújás, a bujdoklás láncolata elvezethet egy "másik-lét" állapotba, a bolyongók útjára, azaz a bujdosó csillagok, a bolygók honába.

Balázs Béla misztériumjátékának regös prológusát nem minden esetben adják elő a zenemű bemutatásánál. Sajnálatos, hiszen e bevezető, tényleg bevezet a misztériumjátékba, a varázslatba. Szinte minden sora jelzi, hogy labirintusba jár, ki a megfejtés kulcsát keresi. Így szól az elején:

"Haj regő, rejtem
Hová, hová rejtsem?"


Ebből rögtön kitűnik, nem ragadható meg egyszerűen és egyértelműen, ami el fog következni, hiszen elbújás és rejtvény egyaránt "kendőzi" a tekinteteket. Tovább ezt csak erősíti, hogy hiába nyitogatjuk pilláinkat, s a cselekmény titkos ajtóit, a kétely mindvégig elkísér: "Hol a színpad: kint-e, vagy bent?"

Még itt, az elején kell megemlíteni, hogy Balázs Béla szövegét és Bartók Béla zenéjét mindvégig egy egységként szemléljük, hiszen Balázs Bartóknak és Kodálynak ajánlotta művét, Bartók pedig, élt vele, magába olvasztotta, magából sarjaztatta. Ahol Bartók módosított a szöveganyagon, vagy kihagyott, azt úgy tekintjük, hogy zenévé alakította át. Nem osztjuk azokat a nézeteket, melyek lekicsinylően és dehonesztálóan viszonyulnak Balázs Béla drámájához, s úgy vélik - ezzel Bartókot is sértve -, "hogy a szöveg is felelőssé tehető azért, ha olykor nem maradéktalanul sikerül az opera előadása." Az egységben történő szemlélet okán a kihagyott szövegrészeket is „élőnek” tartjuk, s ha szükségesek gondolatmenetünkhöz bevonjuk azokat.

A dráma színterének első, két meghatározó "jellemzéke" a vasajtó és a lépcső. Balázs Béla utalása szerint a lépcsőhöz társul a sötétség, a ridegség, a sziklabarlang. Alászállunk. Fokról-fokra, ahogyan azt a meredek lépcső adja. A Fény birodalmából a Sötétség birodalmába. Vezethet ez a lépcső a föld mélyébe, de vezethet - egy felsőbb, "kinti" világból indulva - maga a Föld tágabb közegébe is. "Hol a színpad: kint-e vagy bent?" Egy biztos: mindenképpen Szaturnusz bugyra vár. Ha a "külső" világból érkezünk az általunk ismert világba, a hét bolygó szféráján kell átjutni, s onnan nézve a legelső - innen a legutolsó - Szaturnusz felségterülete, ő a küszöb őre. Birodalmát nem lehet kikerülni, birodalmában sötét van, és az ólomlábon járó idő kiméri az élet hosszát, a halál pillanatát. Ki küszöbét átlépi arra a halandóság vár.

A kirajzolódó keretek közül jellegzetes Bak tulajdonságok torlaszkodnak egymásra: lépcsőn történik az ereszkedés, s maga a "befoglaló" közeg is az, hiszen várba érkezünk. A magyar nyelv adta formai-tartalmi sajátosságok tekintetében a BúJ és a VáR ugyanazon hangkategóriákból építkezik, tehát tartalmi összefüggést mutatnak.(Ilyen irányú összevetésekre még később is visszatérünk.)

A dramaturgiai "nyitány": egy vasajtó. Népmeséinkből már ismerhetjük ezt az átjárót, mely mindig rejtve van, akárki nem találhatja meg, mint ahogyan akárki át sem léphet rajta, mindig kicsi, s mindig egy másik világba vezet, s mindig lefelé. A vas milyenségéről is tudhatunk egyet s mást. Például, hogy azoknak a hősöknek készül belőle bocskor - általában 9 pár - akik olyan messzi útra indulnak, ahol még a madár sem jár, de a csudakardoknak is ez az anyaga, kit, ha rozsda eszik is, betölti feladatát. A bujdosó csillagok közül e fém - már csak a kard okán is - Marshoz tartozik. A vár és a vasajtó kapcsolata kozmikus összefüggésben többek között: Mars a Bakban van erőben. De Mars a vér felügyelője is, később hallani is fogjuk:

"A te várad fala véres!
A te várad vérzik!"


Nyelvünk okán, most a VáR és a VéR "összecsengését" nyugtázhatjuk. Idáig két bolygó, Szaturnusz és Mars befolyásával szembesültünk. Feltehető, hogy elsődlegességük nem véletlen, alapjában és súlyában egyaránt meghatározó szerepet töltenek majd be. Ennek alátámasztására szolgál, hogy a két első, egymást követő ajtó e két bolygóhoz rendeltetik, továbbá az előbbihez a VáR, az utóbbihoz a VéR kapcsolódik. Tehát e két bolygó "előfordulásait" kutatva, bizonyára helyes ösvényekre bukkanunk. Már most tudjuk, hogy Szaturnusz jelölte ki a Bak téridő közegét. Mars "lakhelyeit" sem árt szerbe-számba venni. Ezek, mint útjelzők adnak táppontokat további tájékozódásunkhoz.

Amikor a vasajtó megnyílik, vakító fehér fény van mögötte. Kérdés merül fel: a vasajtó a Fénybirodalomhoz, vagy a Sötétség birodalmához tartozik? Hol vagyunk? Kint-e vagy bent? A Fény ajtaja nyílik a sötétségre, vagy a Sötétség ajtaja nyílik a fényre? Stílusosan mondva, kulcsszerepe van ennek a kis vasajtónak.

Megvilágító példaként szolgálhat egy skandináv urnatartó, nyílással - átjáróval - ellátott teteje, s a rávitt karcolat. (1. kép) A hamvvederbe csak a földi porhüvely maréknyi „"alig-anyaga", a hamu van (a Vízöntőre jellemző átváltozott anyagtalan-anyag), de a nyíláson át az edényben, a teremtő-termékenyítő fény-mag hatására - ezt sugallja e "készség" - lejátszódik a halhatatlanság misztériuma. A bekarcolt, egymás felé - sugárzó! - kezet nyújtó férfi és nőalak körül fenyő-, azaz fény-ágak jelzik a Mindenség fényenergiáinak áramlását. Az urnatartó sötétjéből szemlélve kicsi a nyílás, de reményteljes. Vajon Kékszakállú várának esetében is ily reményekkel nézhetnek szembe szereplői? A beeső vakító fehér fény termékeny talajra talál, vagy meddőre? A halhatatlanságba való emelkedés útja jön, vagy a sötétség ejt foglyul? A férfi és nő kettősének egymáshoz való viszonyultsága hasonlóan sugárzó, fényt közvetítő lesz? A válasz nem várat sokáig: Kékszakállú és Judit kettőse fekete sziluettként lép színre. Nemhogy átjárná őket a fény, netán belőlük sugározna, de még ki is takarnak belőle.

Az ajtó mögötti vakító fény, téridő viszonylatában milyen tájékozódási pontot ad? Vegyük sorra hol játszik kulcsfontosságú szerepet a Fény az éves időkörben. A Bak sötét időszakának küszöbén születik meg, de ott még csak Csecsemő (harmadik Hold-ház), így szó sem lehet vakító erőről. A következő stáció a Kos, ill. a Kutya lehetne. Ide a fény feltámadása esik, ráadásul a Nap erőben, a Mars uralomban van benne, de itt meg a tavaszi nap-éj egyenlőség miatt a kiegyenlítettség mond ellent, ezért ő sem jöhet számításba, hiába "ássa el", "temeti földbe" a Bak csontjait. Diadalútja a Rák idejében ér tetőpontra, ahol az önként vállalt áldozaté a főszerep, és az ingyen-kegyelem megnyilvánulásáé. Ez ideális átjáró lehetne, de csak akkor van értelme, ha a Mérleg fészke vagy bölcsője nem marad üres, de mint tudjuk, itt messze nem erre megy ki a játék. Vas és Mars együttes "nyomát" követve, a Skorpióhoz lehet jutni, s ez az a pont, ahol a Fény-birodalom, vagyis a Mindenség-központ és az alászállás időben és térben együtt található. Mi szólhat még amellett, hogy a Skorpió téridő egysége felé forduljunk? Nagyon úgy néz ki, hogy a Bak és a Skorpió tulajdonságok meghatározóak. Ezek a manicheista 5 elemű rendszerben "fej, fej mellett" állnak, ráadásul mindkettő a föld eleméhez tartozik. (2. kép) Ezen felül e két jegyben Szaturnusz és Mars "együttműködő" társak. (A misztériumjáték kozmikus csomópontjait követve kitapintható a manicheista érvonal, s talán alapjaiban is meghatározó, mint arra később is találunk utalásokat.) A Skorpió csillagkép irányából, a Mindenség-központ felöl, a hatalmas Energia-központ úgymond fékezhetetlen erőket bocsát Földünk irányába, ami történetünkre vetülve vészterhes előrejelzést ad. Nem különben az a tény, hogy a Skorpió "keretén" belül Mars mellett Szaturnusz rejtett ereje - mondhatjuk - a felszín alatt működik.

A színpadkép leírásából és a zenei effektusokból tudjuk, a vakító fehér fény nem parttalanul árad, hanem a vasajtó négyszöge szab neki keretet. Határozottan így szól a meghatározás: négyszög. Ez a szögekkel kijelölt tér az ember életterét szabja ki az egyébként kör alaprajzú Mindenségből. Leszögez, rögzít, meghatároz, behatárol (szaturnuszi tulajdonságok). Négyességének száma kijelöli a kereszt szárvégeit, égtájakat, elemeket, napszakokat stb.

Szóval a Mindenségből szakíttatik és szabatik ki a tér. A zenét hallva érezzük, látjuk: olyan, mint mikor éles penge mentén hasad, szakad föl a sötét szövetből a fénycsík, mintha az "ős sötétség" szakadna fel, mindenegyes bemetszés fájdalmas villámlás a retinán. Ebben a vassal kertelt, vakítóan éles háttérfényben jelenik meg a férfi-nő kettősének fekete sziluettje: Kékszakállú és Judit. Vajon egy valaminek a két oldala ők, vagy szembeállíthatóak, úgymint az egyik jó, a másik gonosz, az egyik sötét bábu, a másik világos, az egyik tűz, a másik víz? Kozmikus keretek között vizsgálódva, lényüket e keretek közzé helyezve, "anyaguk" és mozgáspályájuk sokkal összetettebb. A férfi-nő kapcsolat kettőse mindenesetre nem gyümölcsöket érlelő, sötét sziluettjük inkább fény-elvonó. Ezt figyelembe véve kettősük a Halak kettősét mintázza. Szó szerint az "árnyékvilág" küszöbén állnak. Előttük a mélység, a sötét, a nedves hidegség.

Ahogy megindulnak lefelé fokról fokra, hangról hangra egyre közelebb kerülnek a halál állapotához: hal-halál-háló, aláhulló - halandó. Pontosan erről szólt a bevezető hangsor: színre léptükkel egyszerre születik meg az áldozatra válás. Újabb kérdés: Kire vár az áldozati szerepkör? Majdnem minden esetben sztereotip válasz: Természetesen Judit az áldozat a nőket daraboló, véreskezű Kékszakáll elcsábított foglyaként. Balázs-Bartók története nem nyugati szemléletű, hétköznapi krimi szintjén zajlik, célravezetőbb kozmikus keretek, magyar mesei, vagy balladai, vagy éppen regei párhuzamok mentén megközelíteni. A Halak keleti megfelelője a Kakas, ez pedig - mármint a kakas - tudvalévően áldozatul, sőt építőáldozatul is szolgál, legyen az, családi hajlék, vagy várfal. A VéR-áldozat, mely által a VáRfal megszilárdul, felidézi Kőmíves Kelemenné balladáját, s amennyiben ez összevethető Judit történetével az az, hogy mindketten "beépülnek" a várba, mely egyben "feloldódásukat" is jelenti. Ez a "feloldódás" ugyanakkor ellentmondásos, hiszen éppen a fölszabaduló energia adja a megszilárdulást, a véglegest, a visszavonhatatlant. A színek közzé bekeveredik a lila, az ég kékjében oldódó vérpiros. E szín a kakassal együtt halotti kelmék mustráin szerepel. A kakas, cserépedényben kerül a beépítendő falba, ami olvasatában annyi, hogy maga az edény a női minőség, s a belekerülő kakas az életáldozat, s mint ilyen, a férfi-elvhez tartozik. (3. kép) Innen nézve már nem tűnik csak az egyik, csak Judit az áldozatnak, sőt az opera cselekményének utolsó pillanatáig nem az ő szenvedéstörténetének lehetünk tanúi, mint inkább a vár uráénak. A Halak tulajdonság-csomagjába nem az egymásért való küzdelem, vagy a feltételnélküli szeretet van bekészítve, ebből adódóan Judit sem az odaadó szerelmes figuráját alakítja.

A vasajtó kétséget kizáróan kiindulási pont, s ha mi ezt a vas meg a vakító fény okán a Skorpió téridejével azonosítottuk, ugyanakkor a benne megjelenő sötét kettőst a Halakkal, akkor ez azt sugallja, hogy az opera cselekményanyagát érdemes két időkör mentén faggatni. Már csak azért is, mert a kis-évi és a nagy-, illetve a precessziós időkörök el nem választhatóak, egymástól nem függetleníthetőek, "váltókkal" egymásba "átjátszanak". (Egyébként és főként most éppen a nagy év-kör hónapjainak tekintetében az áldozat, a Halak időszakát éljük, annak is a Halak dekanátusát.) A precessziós forgás mentén nagy szerepet kapnak a dekanátusi egységek. A Skorpió dekanátusai, tudvalévően visszafelé "jártában": Rák-Halak-Skorpió. A vasajtó kiindulópont, de ez Kékszakállú várának és lényének is kiindulópontja. Így ez a skorpiósság Kékszakállú "velejárója", s eredendő drámájának egyik magyarázata. Tudniillik a Skorpió magában hordozza a Sas és Kígyó feszítő kettősét, melyből az egyik a magasba törni igyekszik, szellemi magasságokba, míg a másik a föld porában, a testiség poklát járja. Balázs Béla és Bartók Béla Kékszakállúja pont ezen, e két végpont között feszülő idegszálon egyensúlyoz. Távolról sem hasonlítható a nyugati irodalom nőket aprító véreskezű tirannusaihoz, akik csak holtukban megnyugtatóak. Hogy mégsem a megemelkedés lesz az irányadó, azt a kozmikus "menetrend" írja elő. No, és természetesen az, hogy párjával - Judittal - a Halak kettőse adja a "terheltséget", ami nem azt eredményezi, hogy "nagy lakodalmat csapnak, s élnek boldogul, míg a világ s még két nap", hanem törvényszerűen szét kell válni útjuknak, mégpedig visszavonhatatlanul.

Az "ős sötét" felhasadt. Kékszakállú megszólal: "Megérkeztünk". Balázs Béla így rendeli: "hangja sok kíntól fátyolozott, csendes." A fájdalmas hasadás Kékszakállú lelkében is lejátszódhat, mert ami kint van, az bent is van: az "ős sötétség" egyben az ő belső rejteke, vára is. Ez azt jelenti, hogy fájdalmas önfeladás küszöbén áll, valami más kezdődik, mint ami eddig volt. A küszöbön még kétesélyes a dolog: az önfeladás, az önsebzés tisztulást hoz (ekkor a Rák tulajdonságai felé billenhet), vagy az önpusztítás hajlamát hívja elő (ez a Skorpió "specifikuma"). A küszöböt át kell lépni, a "játékot" végig kell játszani.

A Fény megszületésével megszakadt egy mély álom-állapot, de okozatként megszületett vele az árnyékvilág is. Eljött a Halak időszaka, megszületett az idő, s vele együtt a halandóság, ekkor és ebben jelenik meg Kékszakállú és Judit sötét sziluett-kettőse. Ha Kékszakállú várának ajtaját a Skorpió téridejében találtuk meg, hol lehet Judit helye? Klasszikus módozat és helyszínkeresés: az erősen férfi-jellegű Skorpió felöl, természetesen a kimondottan női-jellegűt keresve-bemérve, a "legszebb asszonyt", a "százszor szépet" a vénuszi szépséget, a vele szemközti Bikában lehet megpillantani. Látszólag poláris kapcsolatban vannak, mégis inkább egymás kiegészítői, egymás szellemi-testi "váltótársai". A precessziós év fő keresztjének egyensúlyi szárvégei libikóka-helyzetet teremtenek számukra. S hogy nem virágos ligetben teljesítik be szerelmüket, arra talán éppen a nagy-év forgásmenete ad magyarázatot: míg a Skorpiónál a sötétből lehet kitörni a fényre, ami magával hozza a kígyóbőrből való "kivetkőzés" lehetőségét (gondoljunk meséink elvarázsolt kígyó-királyfiaira), addig a Bikánál éppen a sötétbe bukik le a fény. (4. kép) Judit éppen lefelé indul a lépcső fokozatain. E világhónap dekanátusi sorának első stációja a Bak, melyhez a vár, barlang, lépcső rendeltetett. Innen nézve teljesen természetes, hogy Judit szabad akaratából, önként lép be e közegbe, s száll alá. Mint ahogyan az is természetes, hogy ahonnan érkezik az, tündöklő hely, mert ha a teret nézzük, a Tejút fényes szalagja a Bika csillagkép közelében "fut le". A kis-éves időszakban pedig, a Bika "háza tája" a virágos-világos, illatos május. Tehát Judit hiába látja, tapasztalja a külső szemlélőnek riasztó és figyelmeztető jeleket, esze ágában sincs visszafordulni. Sőt! Kékszakállú által nem egyszer felkínált lehetőséget, miszerint: "Nyitva van még fent az ajtó." - rendre elutasítja. Judit lassan, egyre lentebb ereszkedik a lépcsőn, le a vár mélyére. Mit tehetne mást - benne van az idő-körben. Ahogy Judit, úgy a fény is egyre lentebb süllyed - precessziós haladtában -, míg el nem éri dekanátusi lépésben a következőt, a Szűz fokozatát, illetve nagyobbakat lépve a vár "legesmélyét", "mély örvényét" a kereszt alsó szárvégén a Vízöntőt. Mikor Judit a lépcsőn teljesen leért, végső bizonyságot tesz szabad elhatározásáról:

"Kékszakállú! - Ha kiűznél
Küszöbödnél megállanék
Küszöbödre lefeküdnék."


Ekkor és csakis ekkor csukódik be a vasajtó - a Mindenség Fény-ajtaja. Élve a kiszólás kétértelműségével, Judit "betette az ajtót". A kiejtett szavak mögött gondolhatnánk egyfajta szerelem-megnyilvánulást is Judit részéről, hiszen minden kint marasztaló - e jegyre jellemző - vonzó körülményt elvet: "Nem kell rózsa, nem kell napfény". A kis-év felszálló ágában, Vénusz havában mézelő virágkelyhek, madárdal, játszi fények, és édes szerelem tölthetné be napjait. De nem erre forog Judit élet-kereke. Vélhetjük ugyan, hogy a szerelem hajtja Kékszakállú felé, mert a nagy kérdésre, hogy "Miért jöttél hozzám, Judit?" teljes odaadásról beszél, ajkával és testével melegítené a sötét, nedves, hideg várat. A várat! Melyiket? A puszta követ, a tapintható szilárd matériát kívánja kezelésbe venni, vagy a lélek sötét, kihűlt kályhájában gyújtana tüzet a szerelem gyutacsával? Melyiktől oszlana a sötétség?

A kinyilatkoztatás után, az ajtó becsukódása előtt Kékszakállú magához öleli Juditot. Ezt a mozzanatot követi Bartók Béla fájdalmas, szívet összemarkoló hatásokkal. Maga a becsukódás a várakozástól eltérően nem hoz a zenében drámai felütést. Puha hangok hullámai zsongítanak enyhe kábulatba, melyek átúsznak monotonnak tűnő, visszatérő, egymást követő dallamokba. A szövegben is ismételgetik egymás szavait, csak alig-alig, lassan kezd érződni, hogy valami legbelül "erjedni" készül. A változást a "suttogó hír" megemlítése idézi elő. Az operaszövegben - Bartók szövegátiratában - Judit ezt csak úgy lazán elejti, részéről nincs folytatása. Az emberben viszont felágaskodik a kíváncsiság, meg hogy "nem zörög a haraszt", de Judit további "mellébeszélése" elaltatja a figyelmet, annak ellenére, hogy Kékszakállú megütközve kérdez vissza: "Hírt hallottál?" Bartók érzékelteti, hogy itt egy "repedés" következett be, ebben a pillanatban a zene mintha kettéválna. Két szint lesz hallható, az egyik: a mélyben, lassú hullámokban morajlik tovább; a másik: a felszínen borzolódik. A szöveg adja tudtunkra - a mélyben zajló eseményekre figyelmeztetve -, hogy sír Kékszakállú vára. Ennek ellentéteként vetül fel a fentebb már említett rózsás, derűs boldogság-kép, amit Judit - törvényszerűen - elutasít. Aztán a hang-hullámok, s Judit lelke is felkavarodik, mintha most ébredne rá valamire:

"Milyen sötét a te várad!
Milyen sötét a te várad!"


Csendes döbbenet követi, majd újra nekilendül, szinte kicsap medréből az érzelem, s az utolsó nagy hullám nekiverődve a kőfalnak, hangot ad az akaratnak. Mint ahogyan a zene két szintje, úgy keveredik, s válik ketté Juditban a tapogatódzó érzelem és az ész-szülte akarat. Még ott lebeg vénuszi tulajdonsága, mely ráhangolhatná a szeretetre, az ebből fakadó odaadásra, ám egyre biztosabban kerül előtérbe a bikaságból adódó "mozdíthatatlan" elhatározás. Levegőt és fényt akar, tündöklést kíván:

"Szél bejárjon, nap besüssön
Tündököljön a te várad!"


Judit hangja és a zene elárulja: keresztül fogja vinni akaratát, ha addig él is. Szél, napsütés, tündöklés a Bikában uralkodó Vénusz "kellékei". E bujdosó csillagot számos néven ismerjük, ebből kettőt emeljünk ki: Szerelemcsillag, Esthajnalcsillag. Mindkettő értelmét beteljesíthetné hősnőnk, s boldogabb világra deríthetné a várat. Vénusz mellett a Hold van erőben a Bika felségterületén, ezért fordulhat elő, hogy a vár fala könnyeket hullat: "Sír a várad!- Sír a várad!" A könny e bolygó tartozéka.




 
Dobogó Mitikus Magyar Történelem | Minden jog fenntartva! | dobogommt@dobogommt.hu