FŐOLDAL
ÚJSÁG ARCHÍVUM
KÖNYVESBOLT
RENDEZVÉNYEK
RENDEZVÉNYEK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
KIRÁNDULÁSOK
REJTEKHELY
KÉPEK
KAPCSOLATOK
LETÖLTÉSEK
FÓRUM
MEGRENDELÉS
VENDÉGKÖNYV


DOBOGÓ - MAGYAR KARÁCSONY

időpont: 2017-12-16 10:00

helyszín:
MAGYAROK HÁZA (Semmelweis u. 1. 1051




Anonymus
Egyéb
Gönczi Tamás
Kézai Simon
Legendák
Molnár V. József
Nyers Csaba
Paksi Zoltán
Pap Gábor
Práczki István
Révay Péter
Sárosi Zoltán
Szántai Lajos
Végvári József

REALSYS

Enveco Free Stat

InterStat.hu
felhasználónév:    jelszó:           
VI.. évfolyam / 2. szám

A hétszerszületett költő (befejező rész)

W. BARNA ERIKA VIKTÓRIA írása:
A Flórához szóló kézírásának örömteli lüktetése, könnyeden lefutó, hajlékony, gyengéd mozdulatai a lelki feltámadás ünnepi pillanatát rögzítették, s mentették át az utókorba. Átlényegült állapot ez, újra visszatért a kézírás eredeti ritmusa, amely oldottságot, túlcsorduló boldogságot áraszt

"Már nem képzelt ház üres telken
csinosodik, épül a lelkem"


(Megméressél!)

A szerelem gyógyító ereje ez, a kézíráson át bepillanthatunk a költő lelkébe, amely valóban halhatatlan szerelemre volt képes.

Aztán jöttek a minden szerelemben törvényszerű kétségek, de nem jött az a bizonyosság, amely újra világra hozza a szerető embert és a szeretett lényt egyaránt. József Attila különleges érzékenységével eleinte sejtette, aztán egyre tisztábban érezte, hogy Flóra nem tudja ugyanúgy viszonozni a szerelmét. Az 1937-ből megmaradt kézírásai követik az érzelmi hullámzásait, elbizonytalanodásait, kétségeit. Az írások szabálytalansága, zaklatottsága kivetíti, hogy elégedetlen önmagával, az önbizalma rogyadozik, én-ereje ismét gyengülni kezd. Az írásaiból árulkodó kétségeit Flórának is feltárta:

"Félek, nem ér annyit majd életem
törekvésem és vágyam, testem lelkem
hogy megbecsülj, ha el nem érhetem
önnön jóságom útján győzedelmem."


(Flóra)

A jelbeszéd titkos összefüggéseiből értette meg egy hirtelen megvilágosodással, hogy Flóra Illyés Gyula párja. Ezt a pillanatot az őrültsége egyik biztos jelének tartotta Bak doktor. A három gyufaszál megtalálásakor kitört pánik-érzése csakis a szimbólumok nyelvén fejthető meg. A gyufáról, mint a tűz, a lobogás ősi jelképéről a szerelemre asszociált és a keresztben talált három szál Flóra levelén megvilágította számára a sorsszerű elrendelést, amellyel szembesülni a legnehezebb próbatétel volt számára. Ezt követte egy mélybezuhanás, de eljutott a Flóráról való lemondásig is. Saját belátása alapján jutott el eddig, hiszen Flóra férjhez ment volna hozzá. Utolsó levelében írta: "Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!"
József Attila betegsége az egyik legvitatottabb témája a személyiségéről szóló szakirodalomnak. Bak Róbert diagnózisa szerint skizofréniában szenvedett, ezzel kezelték az utolsó években, míg korábban, ahogyan maga a költő is írta: "neuraszténia gravis"-szal. Napjainkban szinte minden könyvben, tanulmányban sablonszerűen visszatérő fordulat a halála előtti időszakhoz kapcsoltan a "megbomlott elme" kifejezés. Miközben a skizofréniát egyre inkább elvetik, a depresszió és borderline szindróma kezd gyökeret ereszteni az utólagos diagnosztika alapján.

Ismeretes, hogy a borderline tünetek között az instabilitás, a belső üresség krónikus érzése szerepel, én-kép zavara, öngyilkossági fenyegetések, öncsonkítás, valamint szó szerint idézve a DSM-IV107. diagnosztikája alapján - inadekvát, intenzív dühkitörések vagy agresszivitás feletti kontroll hiánya (indulatkitörések, haragosság, tettlegesség). A kézírásminták csak a kolerikus temperamentumból fakadó lobbanékonyságot, szenvedélyességet jelzik, de nem mutatnak patológiát jelentő intenzív dühkitöréseket, szélsőséges viselkedést, inkább erős kontrolltörekvést, amit maga Bak doktor is szó szerint így írt: "Egész viselkedésében feltűnően szinte etikusan fegyelmezett."
Az emocionális labilitást a kézírás is megerősíti, de ez is szelídebb hullámzású, érzékenységéből fakadó rezonancia mindarra, amit megél. Ezzel szemben az énkép zavara már nem mondható el, hiszen csak nagyon kevés ember jut el az önismeretnek, önvállalásnak arra a szintjére, ahova a költő jutott, ezt ismerjük a versei, önvallomásai alapján. Költészetét a pszichológiai hitelesség jellemzi: ember és vers adekvátsága, összeforrottsága adja örök fényét, s ezt a kézírása is teljességgel tanúsítja. Az írásminták grafológiai olvasata és a verseiben feltárt önmegélések tökéletesen illeszkednek. A legelhagyatottabb állapotban is képes volt egészen tiszta képet adni önmagáról, a semmit, a belső üresség érzését is tudatosan élte meg, és személyes élményén át kifejezte az emberi lét egyik bármelyikünk által megélhető kietlen, hitehagyott állapotát, amelyet Krisztus is megélhetett egyetlen pillanatban a kereszten.

Viktor Frankl ír az "egzisztenciális vákuum" kollektív jelenségéről, amelyben megtapasztaljuk a mélységes értelmetlenségérzést. Előadásai során a német, svájci és osztrák hallgatók 40%-a ismerte el, hogy átélte, megtapasztalta ezt az értelmetlenség érzést, míg az amerikai hallgatóknak 80%-a jelezte, ezt. De fordulhatunk más irányba is, mert Augustinus, Gandhi, Albert Schweitzer és még számtalan ember ír ilyen átmeneti válságokról. Emberi létünkhöz tartozó, fejlődésünk bizonyos szintjein megjelenő érzésről, állapotról van szó, amely önmagában még nem betegség.

Ha követjük és összesítjük fizikai-lelki fejlődésének útját a kézírások alapján, akkor a gyötrelmesebb gyermekkor után korai kamaszkori testi-lelki-szellemi megújulás, megerősödés következik. 1928-tól kezdve a kézírás betűméretének fokozatos csökkenése, a vonalminőség gyengülése tárható fel, ami fokozatos testi-vitális gyengülésre, lelki egyensúly kibillenésre, az önértékelés ingadozásaira utal. A kamaszkori öntudatos, férfiasan életteli kiáradását az egyre inkább visszahúzódó, a magánytól szenvedő, szorongásokkal, kétségekkel drámai küzdelmet vívó, de szellemi síkon egyre magasabbra emelkedő költő kényszerű befelé fordulása váltja fel. A kézírás jelzi, hogy az öröm megélése egyre ritkább jelenség számára. Önmagában is keresi a magára maradottság okát:

"Én túlmagasra vettem egemet
s nehéz vagyok, azért süllyedtem mélyre"


(Egy költőre)

Léggyökereit kezdi fejleszteni a földi kapaszkodók hiányában. A hasítás én-védő mechanizmusa 1930-tól gyengül, egyre markánsabban kiegészül az elfojtással és a szublimációval.

A szellemi és a fizikai dimenzió közötti kapcsolat egyre finomabb, a szublimáció átnemesítő, ösztöntendenciákat tisztító, átlényegítő folyamata követhető az íráskép változásai alapján. Az egyes dimenziókat sorra véve, a kézírás alapján láthatjuk, hogy a költő testileg egészségesen született, fizikumát az éhezés, nélkülözés kezdte gyengíteni. Ez bármelyik emberrel így történne. Pszichésen érzékeny, intenzíven reagál a környezeti behatásokra, az élményeit nagy mélységekben éli meg, ahogyan minden művészi tehetséggel megáldott ember. Pszichés traumákkal van kibélelve az egész élete, a "startja" többszörösen nehezített, ismerjük veszteségeit, megélt tragédiáit. Tehát depresszív tünetei nem endogén eredetűek, hanem kifejezetten az "élet-mart sebek"-re, környezeti ártalmakra való válasz és a túlélést szolgáló önvédelem. Szellemi téren mindezek mellett is csúcsokra jut, tisztánlátása száz év után is alig felfogható. A sorsszerű hátránnyal együtt is kivételes teljesítményt nyújtott mindazokhoz képest, akiknek a startja jóval könnyebb vagy éppen szerencsésebb volt.

A kézírások alapján követhető az orvosi-klinikai beavatkozás következménye, a "segítségnyújtás" eredménye is. A fennmaradt kézírások között az egyik legzaklatottabb állapotot a Siesta Szanatóriumból Flórának írt 1937. aug. 8-i levele mutatja, ami a nyugtatókkal elbódított költő kiszolgáltatottságát állítja elénk vádiratul.

Az írás ritmusa felbomlott, mintha egy vágányáról kisiklott vonat darabokra tört romjait látnánk. Torzult betűformák, szakadozott, töredezett íráskép: segélykéréseket leadó lélek kétségbeesett sikolya ez. Az önvesztés félelme és veszélyérzete látható, ami rendkívül mély lelki fájdalmat jelenthetett a költő számára, s ezt egyre több nyugtatóval (egyes jelzések szerint inzulinsokkal) próbálták eltüntetni, a tüneteket visszaszorítani, az egyéni probléma megoldásának segítése helyett.

Bámulatos, ahogyan a költő még ebben az állapotában is képes megőrizni belső kincseit. Megrendítő látvány, ahogyan a hypnotikumokkal megbénított ember zavartságán áttündöklik hallatlan akaratereje, a világot és önmagát megérteni szándékozó ember szellemi erőfeszítése, tudatosságra törekvése, szenvedélyes szerelmi lobogása, halálfélelme, drámai harca önmagáért az orvosi félrekezelés kiegyenlítéseként. Az íráskép túladagolt gyógyszerezést mutat, nem pedig "gyógy"kezelést, inkább a szeretetre, megértésre váró, segítségre szoruló, lelki egyensúlyát vesztett költő még mélyebbre taszítását.

"Köztetek lettem én bolond, én a véges/
Ember vagyok, így vagyok nevetséges"


(Le vagyok győzve)

- adja meg a legpontosabb diagnózist maga a költő.

Franciaországban a grafológiát alkalmazzák a klinikai-orvosi gyakorlatban is, a gyógyszeradagolás beállítására, amely kifejezetten a sedatívumok mértékének meghatározásában nyújt segítséget. József Attila augusztus 8-i kézírása szinte egy drogokkal bódított ember motorikus zavarait tükrözi, ami kifejezetten gátolja, hogy erőre kapjon, hogy rálásson lelki krízisének gócpontjaira és megküzdjön életvezetési nehézségeivel. Betegségtudatát erősítették, sőt Bak doktor azt mondta "vigaszul", hogy "csak relatíve" gyógyul meg József Attila, amelynek hátterében valahol ott lappang az is, hogy politikai síkon kezdett veszélyessé válni József Attila tisztán látása.

Grafológiai irányból látható, hogy éppen az én-erőt kellett volna növelni, hogy meg tudjon küzdeni a roppant keresztjével, amelyet letenni nem lehet, csak hitben megizmosodva tovább vinni, amíg az isteni kegyelem el nem veszi.

Látható, hogy az íráskép milyen érzékenységgel követi a lélek változásait. A súlyos személyiségzavarban szenvedő emberek kézírása szélsőséges grafikus jellemzőket mutat.

József Attila kézírásai szenvedést, gyötrelmet, lelki kínokat mutatnak, bizonyos fokon ambivalens viszonyulást is, de sem zavartságot, megbomlott elmét, sem kifejezetten szélsőséges viselkedést, reakciót nem látunk. Ellenben küzdelmet, iszonyatos erőfeszítést igen, hogy egy betegítő környezetben élni tudjon, ahogyan szívszorító soraiban olvashatjuk:

"Nem ember szívébe való
nagy kínok késeivel játszom"


(Bukj fel az árból)

A betegségnek mondott tünetek éppen, hogy lelki önvédelmének szárnycsapásai. Erőszakoskodás helyett szenvedélyesség mutatkozik a kézírásban, ami megmagyarázza azt a két nagy kirobbanást, amelyek a legérzékenyebb pontját: a párkapcsolatot érintették. Az egyik, hogy Gyömrői Edit udvarlójára késsel támadt, a másik, hogy Flórát fojtogatni kezdte a Siesta Szanatóriumban. Féltékenységből tette mindkettőt, amelynek hátterében önértékelési bizonytalansága, lobbanékonysága állt.

Flóra látta legtisztábban József Attilát, azt a képet erősíti meg a grafológiai vizsgálat is, amit Flóra megfogalmazott az október 9-ei naplójában: "Noha a legnagyobb felhevültségben robbant ki mindez belőle, összefüggő volt, világos és értelmes… Ez a szinte vulkanikus indulatkitörés a végső elkeseredettség lávaömlését idézte, nem az elmebetegség dührohamát. Én őt ebben az állapotában is megértettem." Flóra nem félt tőle.

Amikor Gyömrői Edit udvarlója lefogta őt és rádöbbentette arra, hogy mit tesz, akkor sírni kezdett és belátta saját féltékeny szörnyetegét. Később lemondott a pszichológusnőről, belátta, hogy egyoldalú a vonzalom. Egy beteg ember nem képes belátásra, sőt a BNO 10 diagnosztikája szerint különösen akkor következik be a "magatartás robbanás", ha az impulzív cselekedeteket bírálják vagy megakadályozzák.

A Flóra-féle kitörésben is hasonló a folyamat, zokogó önbelátás kísérte. Nem tudunk más ilyen jellegű erőszakoskodásáról, pedig ha valóban borderline személyiségzavarban szenvedett volna, akkor ennek sorozatban kellett volna megtörténnie más esetekben is. Németh Attila könyvében is olvashatjuk, hogy a költő kezelő orvosa azt mondta a családnak, amikor a Siestából Balatonszárszóra küldték, hogy "különösebb gond nem lesz vele, ha nem köti fel magát – mert egyébként csendes és nem bánt senkit". Egy borderline betegre ilyet nem mondhatnak!

József Attila személyiségének leggyengébben foltozott pontja volt a szeretet-hiány, a szeretet-vágy,a szerelem általi kiegészülés és kiteljesülés óhaja:

"Jaj, szeressetek szilajon
hessentsétek el nagy bajom"


(Kiáltozás)

Az ismert két kifakadásban minden elfojtott sérelem, szenvedély, keserűség felfakadt belőle, akár a vulkán a föld mélyéből, ahogyan Flóra írta. De vissza is tudta nyomni fájdalmát és belátáshoz jutott. Azonban minden ember érzékenységének van határa, amelyen túl tovább terhelve elveszítheti önkontrollját. Az önuralom összehasonlítható mértéke különböző fokú érzékenységgel párosulhat, ami hatással van a dühkitörésekre. E két eseten kívül nincs tudomásunk semmiféle hasonló jellegű kitörésről.

Öndestruktív megnyilvánulásai is voltak, ismerjük ezeket, de a kézírás alapján ezek figyelmeztetések, segélykiáltások, a minden ember életében fel-felbukkanó értelmetlenségérzet kihatása. Szorongásban és nehezen elviselhető lelki gyötrelmekben bőven volt része, szenvedett a szeretetnélküliségtől, a sehova sem tartozás érzésétől, az emberi lét nagy feladatai iránti közönyös emberektől, az értetlen környezettől. Mindent rendkívüli intenzitással élt meg. Ki ne szenvedne, ha tisztán látja szerettei készülő tragédiáját, és hiába figyelmezteti őket előre, azok süketen és vakon botorkálnak vesztükbe rohanva?

József Attila tisztán látta a küldetését, de állandó frusztrációban élt, vagy nem értették, félreértették, vagy visszahúzták, félretolták.

"S az igehozót fitymálja a törpe,
Pedig nagyobb, mint száz Napóleon."


- fakadt ki a Juhász Gyuláról való nóta című versében. Nem önmagáért érkezett, tanítani jött, csak a tanítványok többsége még nem volt iskolaérett... "Arany szavam átváltozott rossz, kongó érccé" - panaszolta, de kevesen hallották.

A grafológiai diagnózis alapján József Attila nem volt beteg!

"Mióta éltem forgószélben
próbáltam állni helyemen"


- olvashatjuk a tényszerű közlést sorsáról létösszegző utolsó versében (Íme hát megleltem hazámat ). Éppen azon a határon volt, ahol az egészséges és érzékeny lelkű, rideg klímában élő ember átcsúszik abba az állapotba, ahol már elhagyja ereje. Beteg-e az a fa, amelyik ha nem kap csapadékot, napfényt, tápanyagot, s gyökeréről elhordják a földet, egyre inkább sorvadozni kezd? Krónikus szeretet-hiányban, vagy ahogyan Jókai Anna írta: "krónikus Isten-hiányban szenvedett", a vágyott egységet és harmóniát nem tudta megélni, nem talált rá életében méltó társakat, igazi közösséget.

"Huszonnyolc éve éhezem"
(Számvetés)

- írja, s ez az éhezés szellemi-lelki és testi éhezést egyaránt jelent.

A költő az életét két pillérre építette: küldetéstudatára és a mindenséget szóra bíró szerelem megélésére. Küldetését teljesítette, több nemzedék számára hagyott örökül lelki-szellemi táplálékot!

E témát boncolgatva, nem pusztán József Attila betegségére kell rákérdeznünk, hanem arra is, hogy vajon miért hangsúlyozódik az utókor részéről a költő betegsége? Úgy tűnik, hogy József Attila költészetének, "betegségének", személyiségének értelmezése mindig az adott társadalmi lelkület kivetülése is. Nem véletlen, hogy most agressziótól tékozló világunkban éppen a borderline szindróma merült fel, amely esetén "létfelfogásról és kapcsolatmintáról van szó, nem pedig betegségcímkéről." - ahogyan Joachim Gneist német pszichoterapeuta definiálta. Az a kettősség, ami felmerül e betegségben, rávilágít arra, hogy az én határai hol vannak szakadozottan megfoltozva, hol vannak gyémánt keménységűre szilárdulva. Rámutat az önmagunkká válást megnehezítő törési és illeszkedési pontokra.

A művészet nem lehet függvénye egy történelmi kor gazdasági-politikai érdekeinek - a szellem szabadsága megkívánja a teljes teret. A tudat határozza meg a létet, a felismert szellemi tudással ismerhetjük meg a törvényeket, azt alkalmazva formálhatjuk a történelmet. Ehhez a tudatosság nélkülözhetetlen, erre nyitotta rá a szemünket József Attila. Manipulált, anyagba ragadt világban Isten világát nem őrizzük, hanem pusztítjuk, s vele veszélybe sodorjuk az egész emberiség létét. Kétségbeesetten fedezi fel a kiüresedett világot, amelyben a valódi értékek széthullanak, s a pénz uralma egyre erőteljesebb:

"Ne hadd el magad, öregem,
bőröd ne bízd kereskedőre,
ki elád felhőt az egen
s a földön telket vesz belőle"


(Vigasz)

Elgondolkodva e pár soron, akár az ózonlyuk keletkezésének gyökereihez juthatunk el, mintha előre figyelmeztetne a XX. század végén bekövetkező tragédiára, a Teremtés törvényeit semmibe vevő ember létrontó piacgazdasági magatartására.

A kézírásából feltáruló szintézisteremtő képességet, holisztikus látásmódot, az egész univerzumot egységben látó szemléletet nemcsak a verseiben, de társadalomfilozófiai írásaiban is felfedezhetjük. Ezeket tanulmányozva találjuk meg egy ember-arcú társadalom felépítésének eszmei útmutatóját:

"A napi politika aljas, sőt minden politika, az viszi csődbe minduntalan az emberiséget. És más nem is segít, csak a makulátlan idealista filozófia, metafizika a szellemekben és a tiszta erkölcsiség a lelkiekben...Gondolkozz a gondolatért, szeress a szeretetért, költs a költészetért - és egy emberélettel közelebb van a jóság és szolidaritás teljessége mindenki számára. Mindaddig balgaság az önfeláldozás, amíg az ember saját maga. Istennél kisebb szempontok szerint irányítja, tehát olyan szempontok szerint, amelyek lehet hogy az igazság hordozói, de ha kétségkívül is azok, akkor - gyakorlatról lévén szó - csak történeti igazságra vonatkoznak, nem pedig ezeknél százszor elvontabb örökkévalóra."

A gondolkodásra lusta ember elkényelmesedése az egyik szellemi betegségünk

"Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat"


(Ős patkány terjeszt kórt miköztünk)

Idegenek vagyunk saját létünkben, saját világunkban. Sok mindent ellenkezően teszünk, mint ahogyan azt belülről érezzük, hogy tenni kellene, mert társadalmi előítéletek, anyagba ragadtság a lelkünket bénítja. A XX. és XXI. századi ember szorongása és depressziója figyelmeztet, hogy nem a saját életünket éljük. Csak testünknek vagyunk tudatában valamelyest, lelkünknek, szellemünknek nem a fejlett ember erre a felismerésre ébred.

József Attila folyamatosan fokozta erkölcsi erejét, a belső tartása sohasem roggyant meg, bármilyen nehéz helyzetbe is került.

Élete gyöngyház-kagyló lét: gyötrődő ember és gyötrődő költő, szenvedéseiből ontotta gyöngyeit, amelyet marokra szedhetünk. Számtalan gyöngysorba fűzve ezeket, mindegyikből az örök fény árad. Verseinek átütő ereje abban is áll, hogy a legtermészetesebb közvetlenséggel emelte magasra a mércét, szigorú tekintete némán kérdez: mit kezdünk az életünkkel, Isten adta szabadságunkkal, tehetségünkkel, a lelkünk mélyére ültetett, soha ki nem pusztuló szeretetünkkel, tiszta lobogású szerelmünkkel? Le tudjuk-e győzni kísértő árnyékainkat?

Alkotásai, vallomásai, fennmaradt írásai hiteles képet adnak a meglehetősen nagy keresztet cipelő, nehéz sorsával küzdő, de szellemi síkon az anyag felett diadalt arató emberről, aki életével, küzdelmeivel egyaránt önmagunkká válni tanít bennünket. A földi élet adta kihívásokra csak egyetlen válasz lehetséges, amit a Két hexameterben hagyott ránk örökül:

"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."


Juhász Gyula a pályatárs és barát szavait ma is hallani: "Nem ismerek bölcsebb és igazabb fajvédelmet, mint a valódi tehetség, az ígéretes fiatalság megbecsülését, pártolását, okos és szerető felemelését."

Vajon ha most itt élne közöttünk, ki karolná fel, ki segítené őt egzisztenciális gondjaiban, hogy költőként élhessen, ki emelné maga fölé, s ki tudná kríziseiben teljes szívéből átsegíteni őt– csupán mélységes szeretetből, tehetsége iránti megbecsülésből? Ki nyújtana neki kezet, hogy a teremtett világ pártatlan törvényeire, a Teremtés rendje szerinti szabadságra épülő társadalmat felépítse vele együtt?




 
Dobogó Mitikus Magyar Történelem | Minden jog fenntartva! | dobogommt@dobogommt.hu